Egyre könnyebben és olcsóbban elérhetőek a legkülönbözőbb egzotikus gyümölcsök, így mostanában már ezt a japán csodagyümölcsöt is mindenütt kapni, méghozzá olcsón. A gyerekeimmel egyetlen okból kifolyólag volt nagyon könnyű megkóstoltatni: elárultam nekik a nevét. Ennek a sárga, édes gyümölcsnek másképpen kaki vagy kakiszilva a neve, esetleg kakigyümölcs vagy hurma.
Nem csak a vicces neve miatt
Népszerűsége azonban nemcsak emiatt töretlen az óvodások és bölcsődések körében, hanem édes, illatos íze miatt is. Ám csakúgy, mint a legtöbb déli gyümölcsnek, a datolyaszilvánál is ki kell várni, míg eljön az ideje. A boltból ugyanis nagy eséllyel éretlenül hozzuk haza. Erre én is csak akkor jöttem rá, mikor egyszer három példány is túlérett a konyhapulton és szinte zselés-lekváros állagú lett belülről.
Belül zselé
Egészen addig nem voltam nagy rajongója, de most már imádom. Talán éppen azért, mert sokat kell várni rá, míg jó lesz, ki tudja. Mindenesetre érdemes hagyni megpuhulni és így felhasználni, ilyenkor olyan, mint az érett sárgabarack, sőt, mint a belőle készült lekvár, szinte kanalazható állagú. Ilyenkor magában is finom, vagy simán zabkásán, joghurton, müzlin.
A hurma nem csak Japánban, de egész Délkelet-Ázsiában, Kínában és Indiában is ősi gyümölcs. Nagyon magas a vitamin- és ásványianyag-tartalma, például rostból sokkal több található benne, mint az almában.
Így szeretjük
A datolyaszilva érett formában adható muffinok tésztájához, készíthető belőle puding, krémek, lehet belőle kompótot főzni és könnyű mascarponekrémmel tányérba tenni. Ha a feljebb leírt módon igazán zselés állagúra érett, sokan egyszerűen kikanalazzák a héjából. Gyakran párosítják erősen édes íze miatt sós alapanyagokkal, csakúgy, ahogy a fügét szokás. Füstölt sonkával, sajtokkal, salátába, húsokhoz és így tovább - mi is ez utóbbi módon szeretjük igazán. Szuperül mennek hozzá a különböző ropogós magok, jó kontrasztot képeznek a lágy állaggal.
Forrás: Getty Images / sobors.hu